Tatabánya, Oroszlány, Szolnok

Sziasztok!

Most a tegnapi napomról (szombat), Szeretnék egy kis összefoglalót adni. Igaz, a történet már pénteken elkezdődött, mikor Matos Zoli barátom felhívott, hogy másnap el tudnám e vinni őt autót venni Pestre? Rövid gondolkodás után igent mondtam.Az úti cél a nap folyamán még kétszer változott, és a vége Tatabánya lett. Mikor ez este kiderült, elhatároztam, hogy ha minden jól megy és Zoli megveszi az autót, és már rám nem lesz szüksége, akkor átugrom Oroszlányba, ahol kedves barátaink laknak. Mostanában úgysem leszek ennyire közel hozzájuk. Tehát korai indulás, tempós haladás az M0-ig. Ott beleszaladtunk egy szép, helyben álló torlódásba. Szerencsére Zoli ismeri annyira Pestet, hogy megkockáztattuk az előttünk lévő lehajtót, és Csepelen keresztül, át a Lágymányosi hídon, nemsokára az M1-esen robogtunk. A meleg hatására elfogyasztott folyadék egy része a bőrünkön át távozott, a maradék szeretett volna hagyományos úton távozni.Ekkor kellemes látványként pillantottuk meg a pihenőhelyet jelző táblát. Kisorolás, nagy parkoló, sok kocsi még több emberrel. Irány a benzinkút, és az ott elhelyezkedő mosdó. Vérmes reményeket nem fűztem a z intézményhez, de arra nem számítottam hogy zárva lesz! Mármint a mosdó. A benzinkút shop része zavartalanul üzemelt, hisz az hozza a bevételt. Aki a hosszú úton megéhezik, megszomjazik az jó drágán vásárolhat, de hogy "kulturáltan" végezhesse el a dolgát, azt már nem! Persze azzal dolgozni kellene, takarítani. Így kénytelenek voltunk a parkoló végénél, egy bokros részen könnyíteni magunkon. És itt kiderült hogy a Wc zárolása nem csak ideiglenes, ugyanis óvatosan kellett lépkednem, nehogy egy "aknát" szét tapossak. Látszott hogy a helyet rendszeresen erre használják az utazók. "Vándor! Köszöntünk az Európai Unióban!" Komikus! Innen már gyorsan elértük Tatabányát, hamar meglett az autó kereskedés is, mi több, még az üzlet is megköttetett. Részemről küldetés letudva, irány Oroszlány! Itt egy kis kitérőt teszek, és elmondom röviden hogy honnan ismerem Krisztát, és Gábort. Zsenge ifjú koromban, a harcművészetek lelkes rajongójaként Juhász Imre barátom(róla még lesz szó később), elvitt egy Kung-Fu edzésre, és ott ragadtam. Ott edzett Krisztike is. Egy pici, törékeny lány, fenékig érő hosszú hajjal. Emlékeim szerint ő akkor tizennégy, vagy tizenöt éves lehetett. Rólam tudni kell, ha valakit szeretek, azt nagyon szeretem, de ha gyűlölök valakit, azt is teljes szívemből teszem. Nos, őt nagyon szerettem. Mikor abbahagytam az edzést, és elváltak útjaink még egy darabig tartottuk a kapcsolatot, majd teljesen eltűnt a szemem elől. Négy, öt éve van internetem, és eszembe jutott hogy beírom a nevét a "gugliba", hátha ráakadok valamire. Nagy örömömre az első találat, a saját honlapja volt. Ismét felvettük a kapcsolatot, majd megbeszéltünk egy találkozót Pesten. Jót beszélgettünk, majd a a végére megérkezett a barátja , Gábor. Mikor elbúcsúztunk, Gábornak azt találtam mondani, hogy "nagyon vigyázz erre a lányra"! Nos annyira megfogadta a tanácsomat, hogy tavaly nyáron összeházasodtak, amire meghívtak minket is. Az esküvőre Gábor készítette az összes tortát. Nem bírtam végigkóstolni a felhozatalt, de amit ettem, attól elájultam a gyönyörtől! Ami legjobban ízlett, az az Urak tortája nevű csoda volt! A mai napig a számban érzem azt az ízt. Egy szó mint száz, Gábornak Isten adta tehetsége van a cukrászathoz! Időközben létrehozták a Pelle-Molnár Kézműves Bonbon nevű céget. Nos tegnap náluk jártam, ha már úgy is a közelben voltam, és nem régen született meg a kislányuk, és most volt Krisztina nap is! Tehát volt apropóm bőven! Érkezésemkor Kriszta fogadott, mert Gábor a műhelyben dolgozott, majd később a lakás és a műhely közt ingázott. Beszélgettünk, Kriszta babázott is, mert a kisasszony megkövetelte a törődést. Közben folyamatosan kínálgatták a bonbonokat tesztelésre, amit én hősiesen vállaltam. Életemet a bonbongyártásért! :) Nem volt az olyan rossz elfoglaltság, akár hivatásosan is művelném!:) Nem minden nap eszik az ember különleges bonbonokat. Nekem kifejezetten ízlett a levendulás, a rózsa borsos csoki, és még sorolhatnám, de a korona az a Tokai boros bonbon volt! Beleborzongtam a gyönyörbe amit az okozott! Mondhatni egy kulináris orgazmus volt! És most nem túloztam! Gábor meg is jegyezte, hogy az ilyen arcokért érdemes csinálni! Egy ízletes kakaspörkölt ebéd elfogyasztása után, nem sokkal már indulnom kellett, mert még itthon is volt programom délután. Tehát vissza Tatabányára, ahol Zoli épp elintézte a papírokat, és közösen irány haza. Fél öt körül érkeztem meg, Gabi beszáll, és már mentünk is tovább a Milléri Szabadidő központba, ahol a már említett Juhász Imre barátom, kínai mestere tartott nyílt edzést.
A félreértések elkerülése végett: nem edzeni mentem, hanem fotózni. Bár ott elkapott az érzés, hogy újra el kellene kezdeni edzeni, de nem tudom hogy lesz-e rá elég erőm? Félek hogy nem, és kiütéssel győz a lustaság. Hisz most is itt ülök a gép előtt és írom ezeket a sorokat. És még csak azt sem tudom, hogy van-e értelme? Két, három visszajelzés érkezett csak, hogy valaki olvassa is azt amit én írok. Ha esetleg valamelyik bejegyzésemhez van hozzáfűzni valód, kérlek írj nekem pár sort!

Sziasztok!