2010. október 31., vasárnap

Korven Tikari tok.

Sziasztok!

Hetekkel ezelőtti bejegyzésem arról szólt, hogy készítettem egy bőrös csikót és erről képet is mellékeltem. Nos örömmel jelenthetem, sikeresen befejeztem! Ahol kellett még gömbölyítettem, a pofáira kapott még egy-egy bőrcsíkot, lepácoltam. Így néz ki most: 
Mivel kész lett a csikó, gondoltam ideje lenne egy normális tokot készíteni valamelyik késemnek. Választásom az első általam készített késre a Korven Tikari-ra esett. Ezt a kést az itthoni, ház körüli munkáknál szoktam használni, tehát egy munkatokot kellett készítenem. Választásom egy formázott tokra esett. Már csak azért is, hogy ne könnyítsem meg nagyon a saját dolgomat. :) A tokkészítést idáig leginkább a neten fellelhető videókból, és a Késportál nevezetű késes oldal bőrösei által közzé tett tudásból tanultam. A Késportálon külön szeretném kiemelni Rajkai Gábort / RAGA/, tőle származik csekély tudásom nagy része, és szerszámokat is segített vásárolni.
 Tehát inkább önbizalommal mintsem tudással nekivágtam a tokkészítésnek. Hamar rájöttem, hogy vagy nem figyeltem eléggé, vagy nem fogtam fel teljesen a dolgokat, de az biztos, hogy nem egyszerű dologba kezdtem bele. Ehhez még hozzájön az is, hogy nem a legmegfelelőbb bőrt sikerült szereznem. A tok hátlapjára felragasztottam az élvédő csíkot, a beáztatott bőrt sikerült ráformáznom a késre, és kezdődtek a gondok. Egy formázott tokot hogyan fogok be a csikó pofái közé? Kis kínlódás után azért csak sikerült megoldanom. Tanulság számomra, hogy a varrást, vagyis inkább a szúrást sokat kell még gyakorolnom. A tok elején még csak-csak egyenes, egyenletes, de a hátoldalon néha beleszaladt az ökör hu...-ás. Egy éjszakát száradt a radiátoron, reggel volt még egy kis csiszolás majd méhviaszos bőrápolóval finiseltem. Így néz ki:
További képek itt.

2 megjegyzés:

  1. Szervusz Soma !

    Nekem profi munkának tűnik. Hibátlan, praktikus, impozáns. Fogadjunk, hogy végig élvezettel töltött el az a pár óra, amíg elkészítetted. Meg vagyok győződve róla, hogy pár tok múlva, dőlni fognak hozzád a megrendelések. Csak annyit mondhatok: -Le a kalappal !

    Jani Komád.

    VálaszTörlés
  2. Majd ha kézbe veszed, látni fogod a hibáit is. De köszönöm a biztató szavakat, nagyon jól esnek! :)

    VálaszTörlés