Koira emlékére.

Sziasztok!

Ez most nem egy szokványos blog bejegyzés, mert ezzel az írással emléket szeretnék állítani egy hűséges barátnak, önzetlen társnak az április 14.-én elhunyt Koira (ejtsd: Kojra) kutyámnak.

Törökszentmiklósról hoztuk el pár hetes szőrgombóc korában. Németjuhász anyuka és belgajuhász apuka szerelem gyermekeként látta meg a napvilágot. Tulajdonképpen nem mi választottuk őt, hanem ő minket! Az egyik testvére a szomszédunkba került és játék közben az egyik fülében eltört a porc, ezért néhány ismerős Kajlának szólította.

Szerette ha vakargatjuk a hasát.

 De ha odakint dörgött az ég, vagy tűzijáték volt, akkor (is) bent volt a lakásban.

 És mivel nagyon szerettük, a kanapéra is feljöhetett.

 Sokat sétáltunk és voltunk a Bükkben is kirándulni. Azt nagyon élvezte!

 Meleg napokon szeretett a két tuja közt hűsölni.

 Mikor renováltam a házát kinyilvánította, hogy ki is a tulajdonos! :)

 Ha kellett tudott modell is lenni.

 De fő tevékenysége a kapu őrzése volt, amit remekül végzett! Ha idegen járt az utcában majd szétszedte a kerítést, de ha ismerős jött, akkor csendben volt. Egyszer összezördültem bidambidamokkal akik később csoportosan megjelentek a kapu előtt. Ha nincs Koira bemásztak volna a kerítésen, de így nem igazán volt bátorságuk hozzá.

Egy szó mint száz, nagyon jó társ volt, nagyon szerettük. Idén lett volna 11 éves.
Talán felmerül a kérdés, miért csak most írok az elvesztéséről? Az egyik ok: nem volt jó a számítógépem. De ez nyomott kisebb súllyal a latban. Eddig nem tudtam volna írni, az érzelmek nagyon el tudják önteni az embert. Most sem volt könnyű. Hiába tudja az ember, hogy be fog következni, erre nem lehet felkészülni.
Legyen neki könnyű a föld!